|
|
Nostradamus

Nostradamus (1503 – 1566)
Michel de Nostredame, vagy
latinosított nevén Nostradamus, (Saint
Rémy,
Franciaország, 1503.
december 14. –
Salon, Franciaország,
1566.
július 2.)
a francia
reneszánsz neves alakja;
IX. Károly francia
király udvari
orvosa, képzett
csillagász-asztrológus,
misztikus
jós
(látnok).
Kortársai körében nemcsak
pestisdoktorként, hanem látnokként is ismert volt, utóbbi tevékenysége
alapozta meg máig tartó hírnevét. Az emberiség jövőjére vonatkozó jóslatai,
melyeket
A
próféciák (más néven (A) Centuriák) c. könyvében hozott
nyilvánosságra, sokak szerint ugyanis teljesültek, illetve teljesülnek.
Ráth-Végh István
kultúrtörténész a következőket
írja róla:
- „Nostradamus talán az egyik legrejtélyesebb ember, aki valaha élt:
Előre kell bocsátanom, hogy Nostradamus nem volt csillagjós. Ámbár
tudományosan képzett csillagász volt, a számításokat úgyszólván csak
keretként használta fel, és kitöltötte hozzájuk kapcsolódó látomásaival.”
(A varázsvessző, Rejtélyek és talányok c. fejezet, 386. o.)
Élete
Összefoglalás
1503-ban
született a franciaországi
Provence tartományban,
Saint-Rémy-de-Provence-ban.
Avignonban
filozófiát
tanult, majd
Montpellier város orvosi egyetemén végzett
1529-ben, utána
közel harminc évig praktizált orvosként. Mint pestisdoktor, részt vett két nagy
pestisjárvány elleni küzdelemben. Miután 1547-ben megnősült, feleségével az
Aix közelében fekvő
Salonban telepedett le, ahol haláláig dolgozott eredeti szakmájában.
1556-tól
II. Henrik francia király és felesége,
Medici Katalin pártfogoltja,
1564-től
IX. Károly udvari tanácsosa volt. Saloni tartózkodásától kezdve foglalkozott
jóslással is. Rímekbe szedett prófétikus könyvének,
A
próféciák első változata
1555-ben jelent meg
Lyonban.
Korai évek

Nostradamus hagyomány szerinti szülőháza
Saint-Rémy-de-Provence-ban
Nostradamus 1503.
december 14-én született (az akkor érvényben lévő
Julián-naptár szerint; a ma használatos Gergely-naptár alapján
december 24-én) a franciaországi Provence tartományban lévő
Saint-Rémy-de-Provence városában, amely kalábriai János herceg végrendelete
alapján 1481-ben
került át
XI. Lajos kezébe. Anyai és apai ágon is kikeresztelkedett, katolikussá lett
zsidó orvoscsalád leszármazottjaként látta meg a napvilágot. A XVI. századi
Franciaországban a családok kikeresztelkedésének időpontját
XII. Lajos egy 1501-es
rendeletéhez kötötték, miszerint annak hatályba lépése után minden francia
zsidónak három hónapon belül ki kellett keresztelkednie, vagy ki kellett
vándorolnia, de újabban azt is lehetségesnek tartják, hogy Nostradamus családja
már jóval a rendelet megszületése előtt, még Jó René uralkodása alatt áttért a
katolikus hitre.
A nagyszülők Provence egyik
római eredetű kis városkájában,
Saint Rémyben, az
Avignon és
Arles közötti, a
főútvonalaktól távol eső helységben éltek. Nostradamus mindkét nagyatyja orvos
volt: apai részről, Pierre de Nostre-Dame, René király, míg anyairól, Jean de
Saint-Rémy pedig János
kalábriai herceg (René király fia) udvari orvosa volt. Pierre de Nostre-Dame
fia, Jacques azonban nem lépett atyja örökébe: a város közjegyzője lett, s Jean
de Saint-Rémy leányát, Renée-t vette feleségül, akitől 17 gyermeke született, a
felnőtt kort azonban csak Michel, Bertrand, Jean, Hector és Antoine élte meg.
Egyébként a családban apáról-fiúra szálló hagyomány volt, hogy a
bibliai
Jákób és
Lea egyik fiának,
Isszakár törzséből származónak tekintették magukat.
Nostradamus katolikus szellemű, vallásos nevelést kapott; magát élete végéig
– mind szóban, mind leveleiben – meggyőződéses hívő katolikusként jellemezte.
Kisgyermekként nagy hatással volt rá anyai nagyapja, aki orvosi foglalkozása
mellett képzett
csillagász és
asztrológus is volt: ő avatta be érdeklődő unokáját a csillagképek világába,
valamint a bolygómozgások számításaiba és tudományába. Nostradamus
1519-től
Avignonban
tanulva, mindig örömmel beszélt diáktársainak a csillagokról, amiért ők kis
asztrológusnak nevezték.
Valószínűleg a nagyapa hatására döntött úgy, hogy nem apja jogi, hanem
nagyapja tudományos-orvosi pályáját folytatja. Így került Nostradamus a
Földközi-tenger partján fekvő
Montpellier orvosi egyetemére, amely az akkori Franciaországban a
leghíresebb volt. Ennek az intézetnek az volt a különleges előjoga, hogy az ott
tanuló medikusok évenként felboncolhatták egy kivégzett gyilkos hulláját, mivel
ez a tevékenység abban az időben még rendkívülinek számított, ezért érthetően az
anatómiát
itt magasabb színvonalon oktatták, mint az ország többi egyetemén, melyeknek
tanítása csak elméleten alapult. Rendszeres öt évi tanulás után Nostradamus
megkapta a
püspöktől a legalsóbb orvosi fokozat, a licenciátus elnyerését
tanúsító oklevelet. Ugyan célul tűzte ki, hogy megszerzi a magasabb doktori
fokozatot, de ahhoz tovább kellett volna tanulnia; ennek megvalósítását az
1520-as években kitört
pestisjárvány
akadályozta meg.
Pestisdoktorsága és vándorlásai
Az Európaszerte tomboló súlyos
pestisjárványok
alig két-három év leforgása alatt milliókat öltek meg és a fekete halál –
a népesség csökkenésén kívül – kimutatható hatással volt többek között a
kontinens gazdasági és politikai jellemzőire.

Pestisdoktor (Dr. Schnabel von Rom) az előírásos védőöltözékben
Nostradamus, mint végzett orvos, a járvány kitörésekor vállalta a „pestisdoktor”
nem mindennapi bátorságot igénylő szerepét. Az ő példájából is látható, hogy a
„pestisdoktornak” nem feltétlenül kellett doktori fokozattal rendelkeznie (ezt
maga is csak a járvány elvonulása után szerezte meg). Mivel a pestist abban az
időben nem tudták gyógyítani, sőt, az okát sem ismerték biztosan, a pestisdoktor
feladata elsősorban a beteg szervezetének erősítése volt, illetve meg kellett
győznie, hogy saját erejével le tudja győzni a gyilkos kórt, mindezek mellett
tanácsadói szerepre korlátozódott, ami nem csak a betegnek, hanem a helyi
hivatalnokoknak szóló tanácsokat is jelentett, mivel a pestisdoktorok feladata
volt a higiéniai intézkedések javaslása is a helyi vezetőknek a kór további
terjedésének megakadályozására (például hogy égessenek illatos füveket, vagy
milyen gyorsan temessék el a halottakat). A pestisdoktorok jellegzetes öltözéke
is a
higiéniát szolgálta: ennek alsó része egy olajokba és gyógyporokba áztatott
ing volt, amire még bokáig érő
csuklyás
szattyánbőr
kámzsát és széles karimájú kalapot, ezenkívül kesztyűt és bokáig érő cipőt
húzott. Az öltözék legkülönösebb darabja egy madár
csőrét formázó, a
szemnyílást üveggel fedő
álarc volt, melyben fertőtlenítő hatásúnak gondolt
balzsamok,
növényrészek (elsősorban
fokhagymalevél) voltak. Az öltözék szinte
hermetikusan elzárta a pestisdoktor testét a külvilágtól. Az legalábbis
tény, hogy Nostradamus valóban hordta ezt a nyári hőségben nagy állóképességet
és türelmet, erős szervezetet igénylő öltözéket, és valóban nem betegedett meg a
járványban, pedig bejárta
Franciaország egy nagy részét, és működött a legnagyobb és legzsúfoltabb, a
betegségtől legjobban sújtotta városokban, mint például
Narbone,
Carcasson,
Toulouse,
Bordeaux. Működését, úgy látszik, a közösség megelégedésére végezte, mivel
ekkoriban szerezte hírnevét, a kortársai közül sokan „csodadoktornak” nevezték.
A járvány megszűntekor visszatért tanulni a
montpellier-i egyetemre, és
1529.
október
23-án hivatalosan is megszerezte a doktori címet. Montpellierben működött
mint orvos-professzor, de már egy-két év után otthagyta nemcsak állását, hanem a
várost is. Ennek oka valószínűleg az egyetemen körülötte kialakult rossz légkör
volt: egyrészt hírneve miatt kollégái körében valószínűleg irigykedés övezte (s
amint azt
Ráth-Végh István fentebb már idézett művében írja, a kari konkurencia „sanda
szemmel” nézte, „ … s mert másképpen nem tudtak neki ártani,
kálvinizmussal vádolták meg.”); másrészt mint tapasztalt járványügyi
szakértő, tapasztalatait valószínűleg oktatási gyakorlatában is meg kívánta
jeleníteni; amit viszont az egyetem vezetése, mint a hivatalos (és sok
tekintetben elavult) diszciplináris elvektől való eltérést, nem engedett.
1531-ben
Bordeauxba, azután Toulouse-ba ment, végül egy orvos-történész-filozófus
kollégája, Jules Caesar Scaliger hívására a Toulouse és Bordeaux között fekvő
Garonne-menti
Agen városba
költözött. A két férfi (annak ellenére, hogy Scaliger protestáns szimpatizáns
volt) összebarátkozott, és nagy hatással volt egymásra. Nostradamus megnősült
(feleségének neve vitatott, lényegében ismeretlen) és két gyermeke született.
Boldog életüknek egy hamarosan bekövetkező tragédia azonban végett vetett: egy
ismeretlen betegség, mellyel szemben Nostradamus tehetetlennek bizonyult,
hirtelen elvitte feleségét és gyermekeit is.
Ezután 1536-ban
Olaszországba indult vándorútra, bejárta az országot Lombardiától Szicíliáig. A
vándorlásnak 1544-ben
egy hazahívó üzenet vetett véget:
Marseille
kikötővárosában újból nagyobb tömegű pestises megbetegedést jelentettek.
Nyilvánvaló volt, hogy újabb országos méretű járvány készül, ami hamarosan
valóban kitört. Nostradamus – holott erre semmi nem kötelezte – újból hazament,
hogy segítsen a járvány elleni küzdelemben, először Marseille-ben, majd két év
múlva, amikor ott az alábbhagyott,
Aix-ben.
Élete Salonban
Csak az 1540-es évek közepére szűnt meg a
pestis
dühöngeni. 1547
novemberében Nostradamus megnősült
Aixben. Egy gazdag
özvegyet, Anne Ponsart Gemelle-t vette el, majd családjával
Salonba
költözött, és ott is élt élete végéig (a ház, melyben életüket leélték, ma is
megtekinthető Place de la Poissonnerie-ben). Itt nemcsak orvosként, hanem
kozmetikusként is dolgozott, utóbbi mesterséget
olaszországi vándorlásai alatt tanulta ki.
1554-ben
tanítványra, asszisztensre és barátra talált
Jean-Aymes Chavigny, egy 30 éves
teológia-
és
filozófiadoktor személyében, aki munkára jelentkezett nála, és később első
megbízható életrajzának írója lett.
Nostradamus ebben az időszakban két orvosi könyvet írt:
1557-ben jelent meg
egy
Galenus munkáit kommentáló műve,
1561-ben pedig egy
másik (Traité des fardemens), melyben a pestisjárványok elleni küzdelem
tapasztalatait, például egyes alkalmazott „gyógymódok” hiábavalóságát írja le.
Utóbbit több idegen nyelvre is lefordították. Ezenkívül mint csillagász, részt
vett egy
kalendárium szerkesztésében, mely
1555-től kezdve
minden évben megjelent. A neves kozmetikus-orvosokat abban az időben szerte
földről keresték fel a gyógyulni vagy szépülni vágyó gazdagok. Az 1554-59-es
években Adam Crappone mérnök városcsatornázási terveit, a járvány idejében
megismervén a
köztisztaság fontosságát, Nostradamus jelentős összegekkel támogatta. Ha
dúsgazdagnak nem is volt minősíthető, Nostradamus elegendő vagyont szerzett.
Híre ment jóstehetségének is, és az emberek ezentúl ügyes-bajos mindennapi
dolgaikkal is hozzá fordultak.
Jósolni abban az időben kezdett, mikor letelepedett Salonban. Hobbija, a
csillagászati (asztrológiai-asztronómiai)
számítások mellett (ebben az időben ezek a tudományok még nem váltak szét
élesen, mint ma), melyeket nappali munkái miatt jobbára éjszaka folytatott,
hetente néhányszor éjszakánként „elragadtatott állapotba” került, „megszűnt
körülötte a külvilág”, lelki szemei előtt fura képek, látomások és történetek
elevenedtek meg emberekről, eseményekről. Ezeket Nostradamus a jövőről szóló
híradásoknak tartotta, és szorgalmasan jegyezgette. Csillagászati ismeretei és
műveltsége segítségével pedig megpróbálta kitalálni, ezen események mikor és hol
fognak lejátszódni és mit jelentenek valójában (mint a fiának és II. Henriknek
szóló leveleiben maga is írta, az utóbbi találgatásainak nem kell feltétlenül
hitelt adni, mivel az asztrológia a tévedni képes „természetes értelem” része,
ellentétben viszont magukkal a látomásokkal, melyek viszont a természetfeletti
értelemtől, azaz Istentől származnak). Tehát Nostradamus feltétlenül hitte, hogy
az általa látottak-hallottak jövendőbeli valós események, melyek pontosan úgy
meg fognak történni, ahogy lelki szemei előtt lejátszódtak (erre írta, hogy „képes
vagyok nem tévedni, nem elámítódni”) – viszont abban már maga sem volt
minden esetben biztos, hogy ezen események mely dátumokhoz köthetőek. A
próféciák (Les propheties) c. mű, mely ezeket a látomásokat versekké
feldolgozott formában tartalmazta, először
1555-ben jelent
meg.
Nostradamusnak nemcsak ez a könyv alapozta meg jós hírnevét, hanem
látomásairól környezetének is elejtett egy-két szót. Ez nem volt biztonságos
akkoriban, mivel a jóslást, a
mágiát – például
Szent Pál,
Szent
Ágoston és hasonló tekintélyek ezzel kapcsolatos véleménye miatt – a
katolikus egyház gyanakvó szemmel nézte. A jóslások híre hamarosan eljutott
a királyi udvarba, és
1556-ban Claude de Savoie, Tende grófja és
Provence kormányzója közölte az orvos-csillagász-jóssal
II. Henrik francia király óhaját, miszerint az személyesen akar vele
találkozni. Ezért 1556
júliusában Nostradamus
Párizsba
utazott a királyhoz.
A művelt és a kozmetika terén is járatos Nostradamus hamar elnyerte a
művészet- és kultúrakedvelő
humanista-reneszánsz
ember
Medici Katalinnak, a király szépítőszerek iránt is rajongó olasz feleségének
tetszését. Épp ez az asszony honosította meg Franciaországban a
reneszánsz
olasz kultúrát, az illatszerek és egyéb piperecikkek használatát. A királyi
család természetesen ki akarta próbálni vendége jóserejét is, és megkérdezték,
mi lenne szerinte a jövőjük. Amint Michele Surianonak, a
velencei
doge Párizsban
tartózkodó követének jelentéséből tudjuk, Nostradamus azt a nehezen hihető
jóslatot adta, hogy „Katalin három fiát is királyként fogja látni”. Bár ez a
jóslat nemcsak jót jelenthet (például, hogy Katalin fiai három országot uralni
fognak), hanem tragédiát is (hogy mindegyik fia viszonylag rövid ideig uralkodik
majd, és valószínűleg rövid életű lesz; ahogy végül valójában történt), az
uralkodócsaládnak tetszett a jóslat. Ezért – bár az a 130 arany jutalom, amivel
megajándékozták a prófétát, nem volt királyi ajándéknak tekinthető (tekintve,
hogy a Párizsban tartózkodás költsége ennek sokszorosa volt), és Nostradamus
barátai az uralkodó fösvénységét emlegették – Nostradamus a király személyében
pártfogójára akadt. Ez fontos volt, mivel már régóta megindultak ellene a
támadások „eretnekség”
és hasonló címeken. A jóslások hírének megerősödésére ezek a támadások
megerősödtek és látszólagos alapot nyertek, így az orvos-jósnak valóban a
legtekintélyesebb védelmezőre volt szüksége.
1559-ben II.
Henrik egy lovagi tornán történt balesetben megsérült és meghalt. Ez, egyes
jóslatmagyarázók szerint, pontosan úgy történt, ahogy A próféciák I.
fejezetének (első száz versének) 35. verse megjósolta.[1]
Ezt a jóslatot szokták idézni mint „a Próféciák első beteljesült jóslatát”.
Nostradamus országos hírnévre tett szert, könyvét pedig utánnyomni, majd
hamisítani kezdték.
1564-ben Katalin személyesen látogatta meg az orvos-jóst saloni házában, már
ez is a legnagyobb kitüntetésszámba ment akkoriban; ezenkívül még a család 300
arannyal ajándékozta meg a prófétát, és kinevezték udvari tanácsosnak és királyi
orvosnak.
Az említett I.35. jóslaton kívül Nostradamus életében több jóslatával tette
nevét ismerté (például a királyi udvarban már Katalin látogatása előtt
beszédtéma volt A próféciák X.39. verse).
Öregkora
Nostradamusnak hat gyermeke született második feleségétől (Caesar, André,
Charles, Madelaine, Anne, Diana). Későbbi közlések egy Michel nevű fiúról is
beszélnek, de ezeknek nem sok alapjuk található.
Nostradamus 1566.
június
17-én, 62 évesen végrendelkezett Joseph Roche közjegyzőnél „öreg korára és
bizonyos testi betegségeire való tekintettel”. Egészsége valóban megromlott,
különösen ízületi bántalmai és köszvénye keserítette meg életét. Ekkor már
messze földekről zarándokoltak hozzá gazdag, tudós, tekintélyes, híres-neves
emberek, hogy tanácsokat kérjenek tőle, vagy csak egyszerűen láthassák.
Tekintélyét mégsem használta meggazdagodásra, mert bár nem volt vagyontalan,
(amint ezt végrendeletéből tudjuk) az általa szétosztott örökség összege nem
mondható extrémnek.

Nostradamus sírfelirata
1566.
július 1-jén
éjjel vagy másnap hajnalban halhatott meg, holttestét másnap reggel fedezték
fel. Chavigny szerint, aki aznap késő este búcsúzott el tőle, Nostradamus a
következő szavakkal köszönt el tőle: „Nem fog látni életben hajnalkor”. Már egy
évvel korábban megírta saját halálának körülményeit.
A salomi ferences templomban temették el, ezt azonban
1791 nyarán a
francia forradalom alatt feldúlták, a csontokat szétszórták. A felháborodott
lakosság kérésére a forradalmi hatóságok urnába gyűjtötték a maradványokat, és a
Szent Lőrinc templom negyedik (Mária-) oldalkápolnájában helyezték el. A
forradalmi idők vége után a hatóságok által felrakott
sírfeliratot eltávolították, és visszahelyezték az
eredetit, melyet maga Nostradamus özvegye készített.
Nostradamus művei
Nostradamus
jóslatai
Anekdotikus
jóslatok
Anekdoták
és feljegyzések szerint nemcsak a francia királynénak szóló jóslatát tartják
számon, miszerint az három gyermekét is királyként látja majd. A róla szóló
irodalom gyakran idézi egy másik jóslatát is (lehetséges azonban, hogy ez csak
legenda), eszerint, amikor egyszer Itáliában találkozott egy szerzetessel,
letérdelt előtte és Őszentségének szólította. Kb. 45 évvel később a szerzetest
V. Szixtusz néven pápává választották. Az ilyesfajta anekdoták hitelessége
sokszor kérdéses, esetenként Nostradamus halála utáni hamisítványoknak
bizonyulnak. Fennmaradtak azonban olyan jóslatai is, melyeknek van írásos
bizonyítéka; például asszisztense, Chavigny jegyezte fel a Nostradamus saját
haláláról adott jóslatot is; amikor a
halála
előtti este Chavigny elbúcsúzott tőle, Nostradamus azt mondta: „Nem fog látni
életben hajnalkor.” Egyes értelmezők szerint az egyik (szerintük szintén
teljesült) jósvers is Nostradamus halálát jövendöli meg.
[forrás?].
Levelei
Jóskönyve előszavában fiához,
Caesarhoz írt levelében általános,
pesszimista jellegű rövid jövendölést fogalmazott meg a világ sorsáról (Isten
irgalma egy ideig nem fog kiáradni, Fiam, amíg jóslataim többsége be nem
teljesedik. Ezek beteljesednek a nagy forradalom megvalósulása által. Többszörös
sötét viharban szétzúzom és széttöröm őket, nem kegyelmezek, mondja az Úr.).
Fontosabbak azonban azok a megjegyzései, melyek a könyve egyik kiadását
kísérő levélben küldött II. Henrik francia uralkodónak, ezek segítenek versei
értelmezésében. Ebben a levélben a jóslatokhoz, jósversekhez vezető és a könyve
összeállításában alkalmazott munkamódszeréről is írt.
A
próféciákról
Fő szócikk:
A
próféciák

A Próféciák egy lapja
A próféciák, mely mű az idők során több, egyre bővülő kiadást ért meg,
négysoros (ritkábban hatsoros) versekből áll, ezek a jósversek, melyeket
Nostradamus százas csoportokba, centuriákra osztott. Néha emiatt magát a
könyvet is (A) Centuriáknak nevezik. A centuriák mellett a könyv egyéb,
nem jóslat célzatú verseket is tartalmaz (ezek általában nem négy, hanem hat
sorosak); ilyen például egy
„ajánlás” jellegű vers, illetve A próféciák
két első verse.
Nostradamus látomásai már több éve tartottak, míg arra kezdett gondolni, hogy
ezek mások számára is fontosak lehetnek.
A könyv több, egyre bővülő kiadást ért meg. Első kiadása
1555-ben jelent meg
Lyonban (ennek
minden példánya elkallódott); a második
1557-ben jelent
meg, és mint erről a próféciák
címlapja értesít, az elsőhöz képest 300 új verset tartalmaz. Nostradamus a
II. kiadás megjelenése után sem fejezte be a versek írását,
1558-ra még további
háromszáz verset írt (VIII.-X. centuria). Ezeket az (egy évvel később meghalt)
II. Henrik királynak szóló ajánlással látta el és neki elküldte; de életében nem
jelentek meg. Posztumusz kiadás formájában, melyet Nostradamus rokonai és
Chavigny állították össze,
1568-ban jelentek
meg, Benoit Rigaud nyomdájában.
Könyve bevezetőjéhez csatolt egy levelet, melyet fiának, Caesarnak írt
(ld. itt).
A
csillagjóslás fénykorában született művet, melynek verseit azóta is
számtalan kiadványban jelentették meg és értelmezték, kritikusai szerint
homályos megfogalmazásuk folytán akár sokféle történelmi eseményre is lehetett
és lehet vonatkoztatni.
Nostradamus és az utókor
Az utókor által Nostradamusról kialakított vélemények széles skálán mozognak.
Az spektrum egyik végén az olyan radikális álláspontok vannak, mint amilyen
Jacques Halbronn-é[2][3])
aki szerint a Nostradamus Próféciái utólagos hamisítványok, melyek csak
később, politikai motivációk alapján születtek. Bár Halbronn rendkívül jól
ismeri az eredeti szövegeket és a kapcsolódó dokumentumokat (többet ő maga
segített felkutatni és feldolgozni), a terület legtöbb szakértője elveti az
álláspontját.
A spektrum másik végén számos, közelmúltban publikált népszerű könyv és több
ezer internetes oldal található, melyek szerint A próféciák nemcsak, hogy
eredetiek, de Nostradamus ténylegesen
próféta is
volt.
Bár sok jóslat értelmezésében eltérnek, de általában egyetértenek abban, hogy
megjósolta a
francia forradalmat,
Napóleon és
Hitler
fellépését; mindkét
világháborút, ezen kívül többnyire olyan események előremondásában is
egyetértenek, mint a német
V1
szárnyas robotbomba felfedezése, a
Hirosima és
Nagaszaki
elleni atomtámadások, avagy
Louis
Pasteur működése. Ezen művekre szintén jellemző, hogy a legtöbb ilyen könyv
nagyjából egybehangzóan állítja, hogy Nostradamus megjósolta az adott könyv
megjelenésének idején történt fontosabb aktuális eseményeket, mint például a
holdraszállást,
Diana hercegnő halálát, a
Challenger-katasztrófát.[4]
Az e csoportba tartozó könyvek kevés kivételtől eltekintve nemcsak
Nostradamus jóstehetségében, de életrajzának számos részletével kapcsolatban is
egyetértettek, úgymint: Issachar izraelita törzsének leszármazottja volt,
nagyapja tanította, aki a
Provence-i René király orvosaként dolgozott.
Montpellier egyetemén szerezte első diplomáját 1552-ben, majd később
visszatérve orvosi doktorátusát 1529-ben. Ugyanott tanított az orvosi tanszéken
amíg nézetei nem váltak túl népszerűtlenné. Támogatta a
heliocentrikus világképet. Később északnyugat-Franciaországba utazott, ahol
Orval kolostorában fogalmazta meg próféciáit. Utazásai során számos csodát tett,
többek közt beazonosított egy későbbi pápát, sikeresen gyógyította a
pestist
Aix-en-Provence-ban és másutt, tükör vagy vizestál segítségével jósolt .
Miután a Propheties első részét publikálta, 1555-ben
Medici Katalin királynő
Párizsba
hivatta, hogy beszámoljon az I.35-ös verséről, amely szerint férjét,
II. Henrik-et később párbajban ölik majd meg.
Bloisban
megvizsgálta a királyi család gyermekeit. Álló helyzetben temették el és mikor a
francia forradalom idején kiemelték a sírjából és nyakában egy medált
találtak, amelyen kihantolásának pontos dátuma szerepelt.[forrás?]
Az 1980-as évektől kezdve jelentek meg és nagyobb publicitást kaptak az
akadémikusok válaszai is, különösen
Franciaországban. 1983-ban publikálták Nostradamus személyes levelezését[5]
és az elkövetkező években számos más archív anyag mellett Chomarat és Benazra
feltárta műveinek 1555-ös és 1557-es eredetijeit. Mindezek alapján világossá
vált, hogy számos Nostradamusra vonatkozó korábbi állítás egyszerűen nem
összeegyeztethető a dokumentált tényekkel. James Randi akadémikus rámutatott,[6]
hogy a fenti életrajzi állítások közül egyetlenegyet sem támasztott alá
korabeli dokumentum. Legtöbbjüket források nélküli, később tényként kezelt
mendemondára alapozták, melyek később Nostradamusról író szerzőktől származtak,
mint Jaubert (1656), Guynaud (1693) és Bareste (1840), és részben a 16. századi
francia szövegek félreértelmezésén alapultak vagy egyszerűen csak kitalálmányok.
Például az a feltételezés, hogy az I.35 vers II. Henrik halálát jósolja meg
valójában nem is jelent meg nyomtatásban egészen 1614-ig, azaz 55 évvel az
esemény utánig.
Lásd
A próféciák c. szócikk hivatkozott részét. A támadó művek nem teljes
irodalomjegyzékét ld.
lentebb.
Ezen kívül vannak olyan vélemények is, melyek valamilyen részlettel
kapcsolatban kérdőjelezik meg Nostradamus hitelességét. Ide tartoznak azok, akik
szerint a könyvet nem ő írta, hanem plagizálta, illetve azok a vélemények is,
melyek pusztán a hatsoros versek eredetiségét kérdőjelezik meg, a négysorosokét
nem feltétlenül.
Nostradamus hitelességének nem használnak azok a huszadik századi
„álpróféciák” sem, melyeket – néha szórakozásból – az ő jósverseiként kéretlen
e-mail üzenetek formájában terjesztenek.
2001. szeptember 11. kapcsán például rengetegféle ilyen e-mail terjedt
[1].
Irodalom
Nostradamusról
A próféciákat legalább annyiszor fordították, elemezték, magyarázták
az idők során, mint a
Bibliát. A
műveket és szerzőiket két fő csoportra oszthatjuk: akik védték, illetve akik
támadták a jóst.
Nostradamus művei
-
A
próféciák (Les prophecies), első kiadása Lyon,
1555
- Traité des fardemens, a pestisjárvány tapasztalatairól írott
értekezés; befejezve
1552, első
megjelenése: Lyon,
1555, második Antwerpen,
1557
Támadások
Fekete Sándor Pál Nostradamus-életrajzíró szerint „Nostradamus könyvének
első kinyomtatása után először a támadók jelentkeztek. Nagyon siettek, hiszen
ekkor még igazán senki sem tudhatta azt, hogy a jóslatok teljesedni fognak-e
vagy sem. Ők azonban már »tudták«.” A művek többségének „radikális” stílusát
már a címe is érzékelteti, és ezek tükrében indokolt volt Nostradamus részéről a
jósversek enyhített, rejtjelezett formában való közreadása. Amint híre ment,
hogy Nostradamus a királyi család pártfogoltja, a támadások alábbhagytak, de a
következő századokban kiújultak.
A fontosabb támadó művek:
- 1557, Lyon,
Hercule Francois: két évvel A Próféciák első kiadásának megjelenése e
szerző megjelentette a Nostradamus első legyalázása Hercule Francois
Úrtól c. művét (La premier invective du seigneur Hercule le Francois
contre Nostradamus).
- 1558: ez
évben két Nostradamus-ellenes mű is megjelent:
- Jean de la Dagueniere: az orvostudományok és matematika eme doktora,
Nostradamus kollégája kiadja Az ámítás szörnyetege c. könyvet.
- Laurens Videl: szintén a fenti évben jelenik meg e szerzőtől egy
A saloni Michel Nostradamus ámításainak, tudatlanságának és
félrevezetésének kifejtése (Declaration des abus, ignorances et
sedition de Michel Nostradamus de Salon) c. mű.
- 1560,
William Fulke: Ellenjóslás Nostradamus haszontalan asztrológiai
jóslataira (Anti-Prognosticon contra inutiles Astrologorum
Predicationes Nostradami).
- 1789,
Lipcse,
Johann Cristoph Adelung: Michel Nostradamus, egy csillagjós. Az emberi
butaság története, vagy hírhedt feketemágiások, aranycsinálók, ördögidézők,
jel- és vonaljósok, ábrándozók, jövendőmondók és más filozófus szörnyetegek
életrajzai (Michel Nostradamus ein Zeichendeuter, Geschichte der
menschlischen Narrheit oder Lebensbesschreibungen berühmter schwarzkünstler,
Goldmacher, Teufelsbanner, Zeich- und Liniendeuter, Schwärmer Wahrsager und
anderen philosophischer Unholden.)
- 1939,
Párizs, P.
V. Piobb: Európa sorsa Nostradamus jóslatai szerint. Itt Piobb
egyszerűen letagadja, hogy Nostradamus egy sort is leírt volna
jövendőléseiből (ez nyilvánvaló hazugság, ami teljesen szemben áll a
történelemtudománnyal és az empirikus tényekkel – hiszen míg a jós élt,
már legalább fél
Európa
ismerte őt is és jövendöléseit). Mellesleg Piobb megjósolja, hogy még az
évben megvalósul a világ teljes lefegyverkezése. Megjegyzendő még, hogy
ilyesfajta, plagizálást gyanító könyvek (például egy belga szerzőtől) a
huszadik században is megjelentek
Egyéb irodalom
- 1514: Jean
Aime de Chavigny Nostradamus halála után kiadott könyve címének kezdete: A
francia Janus első arculata … („a francia Janus” alatt Nostradamust kell
érteni, „első arculata” alatt pedig azt, hogy a jövőbe lát. A
rómaiak hite szerint ugyanis
Janus kétarcú római
istenség, aki
a jövőbe és ugyanakkor a múltba is néz). Nostradamus leghitelesebbnek
tekinthető életrajzát és jóslatmagyarázatokat is tartalmaz.
- 1656,
Amszterdam: Etienne Jaubert: Az igaz négysorosoknak megvilágosítása,
[melyek származnak] a tudós Nostradamustól, az orvostudományok doktorától és
professzorától, II. Henrik, II. Ferenc és IX. Károly király tanácsosától és
udvari orvosától, ki korának nagy asztrológusa volt, különösképpen az
eljövendő dolgok megismerésében. Jaubert korábban,
1635-ben már
adott ki könyvet, melyben Nostradamus egyik jóslatát (IX.18.) is tárgyalja.
- 1963,
Párizs, Balthazar Guynaud: Nostradamus próféciáinak megegyezése a
történelemmel II. Henriktől Nagy Lajosig. Ennek a szerzőnek élete és védelme
…. (Nagy Lajos = XIV. Lajos, a Napkirály).
- 1921, C. L.
Loog: Nostradamus jóslatai. A titkoskulcs első feltalálása és a jóslatok
magyarázása Európa jövőjéről, Franciaország szerencséjéről és hanyatlásáról
1555-2200.
- 1926,
Christian Wöllner: The mistery of Nostradamus (Nostradamus titka).
A könyv a jós könyvében található asztrológiai utalások csillagászati
vonatkozásait fejtegeti, a versekben említett csillagképek évekre
kiszámított adatainak közlésével.
- 1938, En.
Ruir: Le Grand Carnage: 1938-1947 (A nagy vérontás: 1938-1947).
Ez a könyv közvetlenül a második világháború előtt jelent meg, és a
jósversek jövendölései alapján a háború várható menetét fejtegeti.
- 1947,
Anglia: Henry C Roberts The Complete Prophecies of Nostradamus; az
első, angol nyelvterületen elterjedt Nostradamus-könyv; jóslatfordításokat
és értelmezéseket is tartalmaz. Az elmúlt negyven évben mintegy 7 kiadást
ért meg.
- 1961: Edgar
Leoni Nostradamus and His Prophecies c. könyve, melyet máig a
legalaposabb és legelfogulatlanabb angol nyelvű Nostradamus-tárgyú munkának
tartanak.
- 1980,
Párizs, Jean Charles de Fontbrune: Nostradamus: Historien et Prophete
(Nostradamus: történész és próféta).
- 1990:
Megjelenik az egyik legismertebb angol nyelvű munka, Erika Cheetham-től;
The Prophecies of Nostradamus, magyarul A nagy Nostradamus könyv
címen is kiadták
Magyarul
Nostradamusról
Mindössze két könyv jelent meg az 1980-as évek közepéig:
- 1940
- Vághidi Ferenc: Nostradamus élete és jövendölései.
- Karl E. Kraft: Nostradamus Európa jövendőjét látja.
- 1995
- Francis X. King: Nostradamus.
- 2006
- Péntek Sándor: A második Trasibulos.
Nostradamus a tömegkultúrában
|
Mindent
látó szem

A mindent látó szem, ahogy az Amerikai Egyesült Államok nagypecsétjén látható.
Ez a változat itt az egydolláros bankjegy hátulján található.
A mindent látó szem (vagy az előrelátás szeme) egy olyan
szimbólum,
amelyben egy szem látható, körülötte fénysugarak vagy
glória, és általában
háromszög
öleli körül. Néha
Isten jelképeként jelenik meg, ahogy őrködik az emberiség felett.
Vallásos
használata
A mindent látó szem megformálása az
óegyiptomi mitológiára és
Hórusz szemére
vezethető vissza. A jelkép a
buddhizmusban is megjelenik, ahol a buddhista írásokban (mint pl. a
Mahaparinibbana Szuttában)
Buddhát mint a Világ szemét jelenítik meg.
A középkori
és
reneszánsz
európai ikonográfiában a Szem (gyakran háromszögbe zárva) a
keresztény
Szentháromság általánosan elfogadott jelképe volt. A
17. századi
ábrázolásokban gyakran felhőbe burkolva vagy napsugarakkal jelent meg.

Egy
alkímista fametszet, amin Isten mindent látó szeme az égen lebeg

Egy 1525-ös
Jacopo Pontormo-festmény a mindent látó szemmel, és a háromszöggel, a
Szentháromságot jelképével

Egy mindent látó szem, amint megjelenik az
Aacheni
dóm tornyán

Egy mindent látó szem megjelenési formája a
szentpétervári Sándor oszlop talpazatán

A mindent látó szem az
Emberi és polgári jogok nyilatkozatának tetején (1789).
Az Egyesült
Államokban
1782-ben a
mindent látó szem az
Egyesült Államok nagypecsétjének részévé vált. Úgy tartják, először egy
1776-os bizottsági
ülésen került szóba a használata. Akkor Pierre Eugene du Simitiere
javasolta ezt.[1]
A pecséten a Szem körül a Annuit Cœptis („rábólintott
kezdeményezéseinkre”) és a Novus Ordo Seclorum („A korok új rendje”)
feliratok olvashatók. A Szem egy befejezetlen, tizenhárom lépcsős
piramis felső
részén foglal helyet. A tizenhármas szám itt az eredeti tizenhárom amerikai
gyarmatot jelképezi, a befejezetlenség pedig az ország további bővítését. A
legalsó lépcsőn az 1776-os évszám látható
római számokkal.
A Szem, mint amerikai jelkép, számos más amerikai logón megjelenik.
A
szabadkőművességben

A mindent látó szem egy korai szabadkőműves ábrázolása, felhővel és félkörös
glóriával
Manapság a mindent látó szemről sokaknak a
szabadkőművesség jut eszükbe. A Szem a szabadkőműves ikonográfiában először
1797-ben jelent
meg, Thomas Smith Webb Szabadkőműves Figyelő című munkájában.[2]
Itt a szem azt jelképezi, hogy egy kőműves minden gondolatát és cselekedet
nyomon követi az Úr (akire a szabadkőművesek az Univerzum Nagy Építőjeként
hivatkoznak). Tipikus a szabadkőműves ábrázolásokban, hogy a glória csak
félkörívben szerepel a szem alatt. Néha háromszög is szerepel az ábrázolásokon.
Az összeesküvés-elméletek rajongói között a befejezetlen piramis az Egyesült
Államok pecsétjén a szabadkőművesség szerepét jelképezi az Egyesült Államok
megalapításában. Ez bukkant fel a
2004-es
A nemzet aranya című filmben is. Az első szabadkőműves ábrázolás 14
évvel a pecsét elkészülte után jelent meg, és nem mindig tartalmazza a piramist,
még ha a háromszög, ami időnként felbukkan náluk, hasonlít is egy piramisra. A
pecsét három alkotója közül csak
Benjamin Franklinről mondható el, hogy szabadkőműves volt.
A
Szem használata más helyeken

az ukrán 500 hrivnyás

Az észt 50 koronás
Bankjegyeken
- Az
észt
50 koronáson.
- Az
ukrán 500 hrivnyáson.
Charles Simonyi a leghíresebb "műszaki látnokok" között
Charles Simonyi magyar származású amerikai szoftverfejlesztőt is az
utóbbi fél évszázad vezető "műszaki látnokai" közé sorolta az amerikai PC World
magazin, amely listát állított össze azokról a technikai újítókról, akiknek a
munkája megváltoztatta az emberek mindennapjait.
A rangos számítógépes magazin 50 olyan újító zsenit választott ki, akiknek a
tevékenysége nélkül talán sosem fedezték fel volna azokat a technikákat, amelyek
ma már mindennapiak. "Itt az ideje, hogy kifejezzük elismerésünket azok iránt,
akik megérdemlik" - írta a magazin, hozzátéve, hogy ismert és elfeledett
hősökről van szó, akik közül némelyek egész életüket egy-egy technika
kifejlesztésének szentelték. Ők az utóbbi 50 év műszaki fejlődésének
kulcsszemélyiségei.
A magazin az elsők között említi Robert Noyce-t és Jack Kilbyt, az integrált
áramkör (IC) felfedezőit, valamint Larry Page-et és Sergey Brint, akik
megteremtették a kaliforniai Szilícium-völgy legfontosabb vállalatát, a Google-t.
Bill Gates, a Microsoft alapítója, továbbá Steve Jobs, az Apple tulajdonosa és
több más újító után a sorban a 36. Charles Simonyi, akinek a neve összefonódott
az egyeduralkodó Word szövegszerkesztő és Excel táblázatkezelő programok
kifejlesztésével. "Ő az oka annak, hogy Ön Wordöt és Excelt használ WordPerfect
és Quattro Pro helyett" - írta a szaklap.
Simonyi a Microsoft alkalmazásfejlesztési csoportjának vezetőjeként még a MS-DOS
napjaiban irányította a két szoftver tökéletesítését és több mint 20 évig
felügyelte a fejlesztést. A két program ma már talán magánál a Windowsnál is
elterjedtebb, hiszen a Mac gépeken is az Office az alapvető irodai
alkalmazáscsomag. A PC World Charles Simonyival kapcsolatban érdekességképpen
megjegyzi: ő volt a második magyar az űrben és barátnője Martha Stewart, aki az
Egyesült Államok leghíresebb "háziasszonyképző" tévés műsorvezetője.
www.sg.hu
A brahani látnok
Kétségtelenül Nostradamus az egyik legismertebb
látnok a világtörténelemben, aki előre megjósolta különböző természeti
katasztrófák eljövetelét, a világégést, vagy éppen az emberiség történetében
meghatározó felfedezések, találmányok megszületését.
Élt Nostradamus mellett azonban – szinte egyidőben
vele –egy skót látnok is, bizonyos Coinneach Odhar, aki és
eleinte napszámosként dolgozott. Jövendölései még ma is megborzongatják az
embereket.
A skót látnok Uig városában született, körülbelül
1650-ben. A legenda szerint egy fekete és kék színekben pompázó követ –
rajta kis lyukkal - hordott magánál, amely segítségével gyakran képes volt
megjósolni a jövőt. Méghozzá megdöbbentő tökéletességgel.
Krónikások szerint Odhar a II. világháborút és az
északi olaj-boomot is megjósolta, de előre látta azt is, hogy Skóciának
egykoron saját parlamentje lesz. Utóbbival kapcsolatban a látnok azt mondta:
„Ez akkor jön el, ha az emberek szárazlábbal kelhetnek át Franciaország és
Anglia között.” – Nos, mint ismert, a két országot összekötő Csalagút
megnyitása után pár évvel tartották meg az első skót választásokat.

Sikere és hatalma csúcsán nyilatkoztatta ki Odhar
egyik leghírhedtebb és erőszakos halálát jelentő jóslatát. Eszerint,
Seaforth earljének felesége, Isabella asszony (akit Skócia legrondább
nőjének tartottak) kérte a brahani látnok tanácsát. Odhar azt mondta: „A
férje jelen pillanatban egy másik nővel van, aki sokkal szebb Önnél… A
Seaforth-vérvonal megszakad, vége szomorúság lesz és bánat. Látom az utolsó
családfőt, süket és néma. Négy szép gyermek apja lesz, mindegyiküket követi
majd a sírba. Gondterhelten, megtörten fog meghalni, tudván azt, hogy
örökösei nincsenek, családja vérvonala vele véget ér. Nem lesz, aki a
Mackenzie-ket vezesse…”
A látnok jóslata beteljesedett, amikor is Francis
Humberston Mackenzie lett a klán feje 1783-ban. Francis süket volt és néma,
köszönhetően annak, hogy gyermekkorában súlyos vörhenyben (skarlát)
szenvedett. Négy gyermeke született, mind korán meghalt.
Mindez persze már csak késői igazolása lett a
jóslatnak, hiszen Isabella asszony olyannyira feldühödött a jóslaton, hogy a
látnokot nyomban letartóztatta azzal a hamis váddal, hogy Odhar saját és
férje életére tört. Az őrség azonnal fejét vette, és holttestét elégette. A
véres kivégzés helyén ma is emlékmő áll.
További érdekesség az a kelta szikla, amely ma
Strathpeffer városában, Ross-shire-ben látható. Odhar azt jósolta, hogy ha a
szikla háromszor eldől, akkor a Loch Ussie melletti kisvárost elönti az
áradat. A szikla kétszer eldőlt. Bár a helyiek nem babonásak, biztos ami
biztos alapon betonba öntötték a hatalmas követ…
Amióta világ a világ, mindig élt valahol olyan ember,
aki vagy előre meglátta a később bekövetkező eseményeket, vagy az azonos
időben, de tőle távol zajló dolgokról szerzett tudomást.
A Kennedy elleni merényletet bizonyíthatóan már akkor
megjósolták, amikor John Fitzgerald még nem is volt elnök! A Reagan elnök
elleni 1980-as merényletet pedig a kanadai televízióban néhány nappal
korábban a nagynyilvánosság előtt közölte egy magát „látnoknak” nevező
jósnő. És az eseményre pontosan az általa közölt módon került sor.
De tudunk be nem teljesedett jóslatokról, látnokok
hamis mondásairól. Viszont az egész jelenség azt látszik bizonyítani, hogy a
világ nem olyan egyszerő és egysíkú, amilyennek ma hisszük. A háttérben
bonyolult erők mozoghatnak... Forrás: skocia.hu
Edgar Cayce: az Akasa-krónikából gyógyító látnok
Gyógyítás - transzban
Az emberek özönlöttek hozzá, ő pedig mindenkit meg tudott gyógyítani.
Képességére senki sem talált magyarázatot, hiszen tanulmányait még az elemi
iskolában abbahagyta, és sosem forgatott orvosi könyveket, nem tanult
nyelveket. Ennek ellenére transzban folyékonyan beszélt latinul,
pontosan használta az egyes szervek és a velük kapcsolatos betegségek latin
neveit, és mindig a megfelelő gyógyszert ajánlotta pácienseinek.
Tudása kimeríthetetlen volt: diagnosztizált és gyógyított, nem törődve
azzal, hogy olykor még legnagyobb ellenségei, és titkának kifürkészésére
vágyó ellenlábasai is hozzá fordultak segítségért. Terápiái pedig működtek.
(Olyannyira, hogy a mai napig léteznek olyan gyógymódok, amelyeket
Cayce-terápiaként különféle gyógycentrumokban és kórházakban használnak.)
Máskor különféle idegen nyelveken beszélt, és próféciákat közölt
hallgatóival, amelyek tele voltak bibliai utalásokkal. Utóbbira
akár magyarázat lehetne mély vallásossága, de akkor is ott marad a kérdés:
honnan jönnek a jóslatok és a gyógyítás tudománya? A választ senki sem
tudta. A híre pedig messzire szállt: korának legnagyobb gyógyítójának
tartották, aki képes arra, hogy legyőzzön bármilyen halálos kórt és
visszaadja a gyógyíthatatlannak titulált betegek egészségét. Eleinte
fizikai kontaktusra volt szüksége ahhoz, hogy segítsen páciensein, de később
odáig fejlesztette "erejét", hogy a világon bárkit képes volt meggyógyítani
- pusztán az illető telefonszáma és lakhelye segítségével.
Cayce központja
Cayce - hogy ellenőrizze munkája sikerességét -, felállíttatott egy
ARE (Szövetség a Kutatásért és a Felvilágosodásért) nevű központot.
Az általa kezelt betegeket ide irányította, hogy itt teszteljék őket a kúrák
ideje alatt. Az eredmény a látnokot igazolta: a betegek több, mint 90%-a
ugyanis a megfelelő kezelést kapta, amely gyógyulást hozott problémájára.
A szervezetnél, amelyet később a látnok gyermekei vittek tovább, a
mai napig megtalálhatók a híres látnok próféciái (kb. 2500 jóslat - Reading
néven) kategóriákra bontva, valamint a hozzájuk kapcsolódó
kutatások, vizsgálatok, laboreredmények, újságcikkek és a páciensek
személyes beszámolói. Ily módon lépésről lépésre ellenőrizhető minden
Cayce-kezelés. (Sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy Virginia Beach-en
2006-ban megépült az első Cayce Kórház...)

Az Akasa krónikák titkai
Cayce éber állapotában nehezen tudta megemészteni azokat a
próféciákat, amelyeket maga mondott. Mélyen vallásos ember lévén nem tudott
mit kezdeni például az Akasa-krónikával amelyeket ő maga emlegetett a
leggyakrabban. (Erről azt tartják, asztrális síkon létezik, és
minden ember élettörténetét tartalmazza. )
Saját képességéről úgy vélte, hogy az onnan származó információkat az
univerzális elmének nevezett entitástól kapja.
Az alvó látnok - talán épp a rengeteg "csatornán érkezett energiaátvitel"
illetve a szervezetét legyengítő transzállapotok következtében, viszonylag
fiatalon, agyvérzés következtében, 1945. január 3-án halt meg. Forrás:
astronet.hu |
|